Diákok foglalkoztatása VII.

napszemuvegdm

Amit az adóhatósággal való kapcsolattartásról, annak lehetőségeiről tudni kell a diákok részéről.

Az elektronikus úton intézhető adóügyek

Az Ügyfélkapu olyan belépési pont, amelyen keresztül a tanuló, diák egyedileg azonosított módon biztonságosan léphet kapcsolatba az elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatást nyújtó közigazgatási szervekkel és közintézményekkel, így az adóhatósággal is. Használatához nem kell más, mint egy számítógép internet-kapcsolattal és az Ügyfélkapun történő regisztráció. A regisztráció a Kormányhivatal bármely járási (fővárosi kerületi) hivatalában, vagy a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervénél (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala), valamint a NAV központi ügyfélszolgálatain a megyeszékhelyeken, illetve Budapesten, továbbá a Magyar Posta Zrt. ügyfélszolgálatain megtehető, ehhez nem kell más, csak érvényes személyazonosításra szolgáló okmány és egy működő e-mail cím.

A 14-18 év közötti természetes személy önállóan is jogosult az Ügyfélkapun történő regisztrációra, azzal, hogy a 18 év alatti, valamint a korlátozottan cselekvőképes személy az Ügyfélkapun keresztül igénybe vehető szolgáltatásoknak csak korlátozott körét tudja használni. Így többek között a felvételi jelentkezéssel, egészségügyi (TAJ) szolgáltatással, okmányirodai időpontfoglalással kapcsolatos ügyintézésre.

Elektronikus szolgáltatások a NAV-nál – többek között:

  • adó- és járulékbevallás küldése,
  • kérelmek benyújtása,
  • folyószámlakivonat-lekérés, törzsadatok lekérdezése,
  • adatlapok küldése.
  • igazolások kérése. A NAV honlapján folyamatosan bővülő friss információ szerezhető be http://nav.gov.huHonlapunkon az adójogszabályok értelmezéséhez e-mail-ben is lehet kérni tájékoztatást a Kapcsolat menüpontban. Az adóazonosító jellel nem rendelkező diákok az adókártya igénylésüket elektronikus formában is eljuttathatják az adóhatósághoz.

Más lehetőség az adóügyek intézésében

a) Az egyes adóügyek ügyintézésére lehetőség van telefonon is!

A telefonos ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszer ügyféltájékoztatásra, ügyintézésre, valamint adóhatósági ügyintéző közreműködésével az adózó vagy képviselője azonosítására is alkalmas. A rendszer használatához ügyfélazonosító szám szükséges. Az ügyfélazonosító szám a TEL elnevezésű nyomtatványon kérhető.

 Az ügyintézői rendszerben intézhető ügyek – egyebek mellett:

  • adózói folyószámlával kapcsolatos egyedi tájékoztatás,
  • regisztrációval, állandó meghatalmazással kapcsolatos egyedi felvilágosítás,
  • egyedi bevallással kapcsolatos tájékoztatás, papíralapú bevallás esetén személyes jelenlétet nem igénylő javítás,
  •  adózói törzsadatokkal kapcsolatos tájékoztatás, bejelentés, változás bejelentés,
  •  meggyőződés az adóellenőrzést végző személy megbízásának érvényességéről,
  •  meggyőződés közösségi adószám érvényességéről, valamint
  •  jövedelemigazolás kérése is intézhető ezúton.

Ügyféltájékoztató és ügyintéző rendszer telefonszáma: 06/40/20-21-22

Jogszabály értelmezéssel kapcsolatban, valamint egyéb más általános esetben telefonos tájékoztatás az alábbi telefonszámon kérhető:

06/40/42-42-42

06/20/33-95-888

06/30/33-95-888

06/70/33-95-888

  1. b) Személyesen, várakozás nélkül

Az ügyfeleknek a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) előzetes időpontfoglalásra van lehetőségük. Így egyes adóügyek sorban állás nélkül intézhetők. Az ügyintézési időpontok lefoglalására a NAV honlapjának „Ügyfélszolgálatok” és „Szolgáltatások” menüpontjai alatt a következőkben felsorolt ügyekben van lehetőség.

– adó- / együttes adóigazolás igénylése,

– illetőségigazolás igénylése,

– ügyfélkapu nyitás,

– adókártya igénylés,

– jövedelemigazolás igénylés,

– egészségügyi szolgáltatási járulék ügyintézés.

Időpontot foglalni legfeljebb két hétre előre lehet, és legkorábban az időpont lefoglalását követő második napra lehetséges ügyintézési időpontot előjegyezni.

További információkhoz juthatsz a Könyvelő Klub júniusi oktató anyagai között.

Tetszett? Küld el másnak is!
  • Print
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • PDF
  • RSS
Kategória: Blog, Diákok foglalkoztatása, Kapcsolattartási lehetőségek a NAV-nál | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük